410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., Nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube

Hírek


Hírek / 2017.10.13.

EHTET: így telt a második nap

A Maros Művészegyüttes Szép Palkó, illetve a Háromszék Táncegyüttes Mundruc című előadásaival, technikai és alkotói workshopokkal, szakmai megbeszéléssel és táncházzal folytatódott a XIII. EHTET.

A délelőtt folyamán teltházas gyermekközönség várta a Maros Művészegyüttes Szép Palkó című előadását. A humorban és ötletes megoldásokban bővelkedő, igényes kivitelezésű előadást kitörő siker fogadta, éppen úgy, mint a Háromszék Táncegyüttes esti produkcióját. A sepsiszentgyörgyi csapat az erdélyi férfitánc, a legényes legkiválóbb alkotó-előadójának, Mátyás István Mundrucnak kívánt emléket állítani: az előadás részleteiben felvillantotta Mátyás István életének fontosabb pillanatait, de betekinést nyújtott Kalotazseg jellegzetes világába is.

Az előadásprogramok mellett szakmai találkozásokra és műhelyekre is sor került. Reggel tíztől kezdetét vette a Magyar Színházi Szövetség, illetve a Magyar Színháztechnikai Szövetség által szervezett fény- és hangtechnikai workshop, a délutáni előadást megelőzően pedig elkezdődött az az alkotói workshop, amelyet Sánta Gergő táncművész és Fodor Zoltán táncos-koreográfus, az Invrsedance társulat vezetője tartottak. Az előadásokat követően szakmai beszélgetésre és táncházra került sor.

A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a fesztivál idejére három előadásra szóló fesztiválbérlet váltható, kedvezményes, 25 lejes áron, jegyek ugyanakkor 15 és 10 lejért kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.

A XIII. EHTET társszervezői a Szigligeti Tanoda Egyesület, illetve a Szigligeti Alapítvány. Főtámogató a Bihar Megyei Tanács, illetve az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala. Az eseményt a Magyar Művészeti Akadémia, az Europrint, a Tehnoprint, Pető Dalma városi tanácsos, illetve a Constructorul Salard, a Kész Építő és a Novambient támogatták.

 

Fotók: Oláh Gergő