410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., Nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube

Hírek


Hírek / 2017.10.14.

EHTET: a harmadik nap

Október 14-én, az EHTET harmadik, azaz utolsó előtti napján két táncelőadást, illetve a Panda Elektroakusztik Kvartett koncertjét láthatta a nagyközönség. Folytatódtak ugyanakkor a szakmai találkozók, beszélgetések, illetve az alkotói workshop is.

A XIII. EHTET szombati napján a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatta be teltházas közönség előtt Pöttöm Palkó című interaktív gyermekelőadását, délután pedig az Udvarhely Néptáncműhely lépett színpadra közös apai örökségünknek, az erdélyi férfitáncnak emléket állító Apám tánca produkcióval. A délutáni előadás előtt a teremben összesereglett táncművészek meglepetés-énekkel köszöntötték a születésnapos Mihályi Gábort, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökét. 

A délelőtti előadást megelőzően az öt erdélyi néptáncegyüttes vezetői Derzsi Ákos szenátor vezetésével tanácskoztak a táncművészek nyugdíjazására vonatkozó törvényekről, és módosítási javaslatokat fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban.

Délután Sánta Gergő néptánc- és Topolánszky Tamás balettművész, a GG Tánc Eger igazgatója dolgoztak együtt a jelenlévő táncosokkal az alkotói workshop második napi kiadásán. Este, az előadásokat követően, a szakmai bizottság részvételével, ismét kerekasztal-beszélgetés formájában vitatták meg a résztvevők a látottakat.

A XIII. EHTET társszervezői a Szigligeti Tanoda Egyesület, illetve a Szigligeti Alapítvány. Főtámogató a Bihar Megyei Tanács, illetve az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala. Az eseményt a Magyar Művészeti Akadémia, az Europrint, a Tehnoprint, Pető Dalma városi tanácsos, illetve a Constructorul Salard, a Kész Építő és a Novambient támogatták.

Fotók: Oláh Gergő